A tegnapi nap és a mai is leginkább munkával telik! sok mindenre kell odafigyelni, nagyon remélem, hogy nem fogok belegabalyodni a szálakba - bár néha elakadok, de nem baj majd csak lesz valahogy!
Ma játszik a Madrid a Zenit ellen 18:30- kor - szóval nem érnék oda egy bárba sem rendesen kezdésre, de szerencsére a BL meccseket az Antena3 nevezetü csatorna közvetíti!!:) szóval ma otthon lesz meccs nézés!
Koreai lányokkal a fözöcske elmaradt, mert nekik a vas. nem volt jó, talán a szerda lesz ok, de ezt majd még meg kell velük dumcsizni. Ha nem, akkor csúszik a program a jövö hétre, mert ugye hétvégén Porto!!:):):):)
Simona nagyon cuki volt, mondta, hogy érzi, hogy nagyon fogok hiányozni a hétvégén, mert hogy milyen jó hogy, így csinálgatunk programokat együtt! Én is nagyon örülök ám, de ezt már bizti kifejtettem!:) Megbeszéltük, hogy vagy még a héten, vagy a következön elmegyünk moziba, megnézzük a "Vicky, Christina, Barcelona" c. alkotást Woody-tól, aki persze most sem hagyta ki Scarlettet na meg a tökéletes Penelope-t!!! Minden buszmegálloban ö nézegeti a várakozokat mint a MNG öszi kollekciójának arca (ahogy az lenni szokott)!:) Remélem fogok valamit érteni belöle, mert itt nem ismerik a feliratot mint olyat! Vagy szinkron, vagy semmi!:)
Tegnap voltam kedvenc papirboltomban a Madrid drukker családi vállalkozásban, annyira jò, kiderült hogy ök egyben mini könyvesbolt is, szóval vettem egy könyvet! Mesélték, hogy jártak már Budapesten, és hogy nekik az mennyire nagyon tetszett, mert már voltak Prágában meg Bécsben is, de nekik akkor is Bp. a nyerö!!! Nagyon cukik!!:) Sajna még mindig nem lehet kicsi madridos füzetet kapni - jó valahol jogos, mert hát ök a legnagyobbak a világon :) - de valami kis tollra vagy cuccra beneveznék!:) Lehet, hogy a héten lesz nekik valami kis izé, mondták hogy majd menjek vissza!:)
pussz mindenkinek!:)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.