Az egyik legjobb hír, hogy befejeztem a Murakami trilógiát, nagyon nagyon nagyon jó volt, csak ajánlani tudom mindenkinek. A harmadik könyvben azért elég sok összefoglalás volt, de persze ha valaki nem egymás után olvassa mind a 3-at, akkor kell is egy kis emlékeztető.
Voltunk a múlt héten Club Sociallal a tengerparton játszani, nagyon vicces volt, kevesen voltunk, de mi kiválóan éreztük magunkat. Uno-ztunk, hogy én azt hogy szerettem csak elfelejtettem, hogy az milyen jó játék, és azután legyártottam egy amatőr Activity pályát és azt játszottunk, ilyen spanyol szótanulós jelleggel - szóval még bent is meg lettem dicsérve, hogy interaktív spanyol órát tartottam a lelkes kis közönségnek! :)))
Ezen a héten a csodaszökőkutat nézzük meg, remélem rengetegen jönnek el, mert akkor jobb a hangulat és ténylegesen olyan Club érzése van az embernek! Már 4 emberem tutira van, 2 magyar lányka akik most itt vannak látogatóban (egyikükkel együtt dolgoztam még a Tudományban) a nyelvsulis gyakornok kislány és egy angol srác, akinek megcsináltam a foglalását, de valami hiba csúszott a gépezetbe és nem egészen jutott el minden infó hozzá, így egy napos késéssel foglalta csak el a jól leszervezett szállását, de nagyon kedves sőt még kb. ő kért elnézést a gondokozásért (angol.. :)) Kapott csokit és egy nagyon szívélyes invitálást a club socialra, amit szemmel láthatóan el is fogadott és mivel ilyen kicsit hebehurgya a srác, elhagyja a dolgait, utána kellett vinni a vizét, a táskáját így a lehető legjobban jöttem ki a helyzetből - egészen biztos vagyok benne, hogy vigyáznak rám fentről!!! :)
Holnaptól minden de. operapromó újra, aminek persze nagyon örülök, de ebben a melegben feketében lenni az kész kínzás, de 5-6 napot, ráadásul délelőttöt ki lehet bírni. Most megy az Aida, nagyon érdekes egy történet, nagyjából tudtam, hogy az egyiptomiakról szól, meg van benne szerelmi szál, mint minden operában, de kicsit most utánaolvastam és nagyon izgalmas is. Az etióp király lánya Aida fogságban van Egyiptomban, de a lány közben beleszeret egy egyiptomi katonában, aki a hadsereg vezetője lesz, támadások jobbra-balra, majd az egyiptomiak legyőzik az etiópokat, a király is fogságba kerül, végül Aida megtudja a hadvezértől, hogyan tudnának megszökni, na végül lebukik mindenki, a hadvezért halálbüntetés várja, az egyiptomi királylány is szerelmes a katonába, de őt már semmi nem érdekli, pedig meg tudta volna menteni és végül Aida is visszatér a kriptához és együtt halnak meg... na hát szomorú, de remélem sok jegyet el tudok adni!!! :))))
Idenézzetek, micsoda jó kis válogatást találtam - egyik összeállítás jobb, mint a másik - persze ez már kicsit az őszt idézi, meg ilyen office outfit, de csodasépek.
:)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.