Kedves Blogolvasó gyerekek!
A múlt hét egyik nagy eseménye az intercambio volt, amit én szerveztem a "kisgyermekeknek" az iskolában. Egy nappal elötte jó szervezö lévén, küldtem egy levelet a kedves spanyol bandának, hogy ugye nem felejtették el, hogy holnap jönni kell nekem ide szépen beszélgetni a gyerköcökkel és szépen gyakorolni németül angolul vagy ahogy akarnak. Na 1 azaz egy darab válasz érkezett, az is egy lemondós mail. (és a kedvencem, hogy hétfön is kaptam egy lelkes levelet, hogy jövünk persze - múlt hét csüt.-ön volt az esemény). Na de sebaj, B terv az összes tanárt, ismerösömet mozgosítottam, mert nekem ezt az eseményt meg kell mentenem!!! A végerdemény: 1 tanár + Luis a kis drága lakótársam és egy nagyon kedves katalán nöci, aki igaz nem válaszolt, de megjelent a programra. Kicsit az elején ilyen na most akkor mi van hangulat volt, de szerencsésen oldottam a feszkót és a második nagy kör után már mindenki kicsike kis csoportokba verödött és "intercambiálta magát" amilyen nyelven akarta. Luisnak nagyon hálás voltam, meg is hívtam egy kellemes kis hot-dog party-ra szóval nagyon jól sikerült az esemény. A héten salsa-zni megyünk, naggggyon kiváncsi leszek kik jönnek, hányan megyünk, milyen lesz, mit tanulunk és ha valami hasznos, jól bele is építem a zumba óráimba! :) BTW - A szombati zumbámra 15! lelkes leányzó tolta el magát, csudajó volt széttáncoltuk magunkat és holnap kezdödnek a szerdai óráim - drukkoljatok, hogy ügyesen beinduljanak, annak ellenére, hogy délelötti idösáv lesz!
Rám is fér, mert Luis kapott a kis barátaitól istentelen mennyiségü pizza alapot. Egy bárt vezetnek és szeritnem elszámolták magukat és kidobni nem akarták így hát ajándék... de ezen élünk egy pár napja és mint tudjuk az nem diétás eledel, szóval már alig várom, hogy ugráljak és ha mást nem a lelkiismeretemet kitáncizzam! :)
Szeretnék egy e-bookot, (meg egy Iphone-t de azt ki nem...) és konzultáltam Karolinával a másik recepciós lánykával, aki rendszeresen rendel cuccokat az amazonról. Mondta, hogy ha nem sürgös (nem az) akkor várjak, mert szoktak küldeni ilyen kuponokat, hogy 10 euro kedvezmény vagy 10 % és azt akkor fel lehet használni a jó kis olvasóra! Szóval a piackutatáson túl vagyok és ezt a kis csodát nagyon szeretném. Baromi hasznos és nekem per pillanat a legjobbkor jönne, mert olvasom a sok sok könyvemet de szegényeknek utazni kell ide-oda, nehezek, foglalják a helyet és ez mind nem is lenne baj, de itt a kétlakiság miatt limitáltak a cuccaim és nem szeretnék semmitöl megválni. Jah és ha már könyvek, még van egy könyves sztorim, Alex barátném könyvesboltban dolgozik és beszerzett nekem kedvezményesen egy olyan csodát, amit minden Carlos Ruiz Zafón rajongónak birtokolnia kell! Egy útikönyv Barcelonáról a könyvek alapján. Bemutatja az utcákat, a helyszíneket ahol játszódik minden jelenet. Isteni, nem birom letenni!!! :)
Még egy múlt heti hír, a nyelvsuliban egy video-t készítettek a lelkes kis tanulókról a honlapra, hogy milyen jó nekik hogy itt tanulnak és ezt mondják már el a kamerának. Ez nem hangzik olyan bonyolultan, de engem ért a megtisztelö feladat, hogy lelkesítsem a kis diákokat, hogy reggel, extra smink nélkül nagyon jó ötlet elmondani, hogy nekik itt jó! :) Sikeresen megoldottuk a feladatot, de nem mondom, hogy egyszerü volt. Még szerencse, hogy volt néhány lelkes vállalkozókedvü gyermek akik nem kérették magukat 20 percig és végül kihoztuk a legtöbbet a mókából. Majd ha kész lesz, belinkelem az eredményt.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.